Sokáig azt hittem, hogy az, amit én tudok, nem több, mint valamiféle cicoma-érzék. Jó az ízlésed, mondták, ami persze jól esett, de egy versenyistálló gimnáziumban, majd egy racionális szemléletű közgadasági egyetemi környezetben, a jó ízlést csak afféle  széplelkű haszontalanságnak éreztem, és úgy gondoltam, annak tartják mások is. Hogy ebből szakmák nőnek ki,  azt – az előbb említett racionális közegekben élve -, nem tudtam.

Bár a családom anyai ága tele volt  alkotókkal, ennek értékét sokáig nem láttam, csak nagyon jól esett a közelükben lenni, a szépségben megmártózni.

Ahogy múltak az évek, újra és újra előtüremkedett a jó ízlésem, megtaláltak dolgok. Munka egy kortárs galériában, jelmeztervezés egy diktatúrákról szóló kísérleti filmjéhez, Hyeronimus Bosch stílusú jelmezek egy trash metál zenekar klipjéhez. Majd a „turkálókirálynővé válás” a játszótéri anyukatársak bókjainak özönében, és közben  magazinfotózások a mindenkori otthonainkról.

2012-ben aztán leesett…. Akkoriban robbant be egy amerikai blogger, Ari Seth Cohen ADVANCED STYLE című, forradalmi szemléletű,világhírű blogja, melyben jól öltözött idős embereket fotóz az utcán. Igen, ez az! Már értem! Ha valaki 80-90-100 évesen ilyen összeszedetten, mosolyogva, harmonikusan tud megjelenni egy sima hétköznapon, akkor a jó ízlésnek rokonnak kell lennie egy nagyon fontos dologgal: a bölcsességgel. Akkor az a valaki látja a harmóniát az életben, tud neki örülni, akárhány éves is.  Akkor ez egy legitim és igazán fontos dolog!