Skip to content

ékszereim

kuszaságból harmónia

amiről az ékszerek mesélnek

Körülbelül 10 éve készítek színes, buja ékszereket, előtte szinte egész életemben erre készültem. Készítettem ékszert művészeknek, híres műsorvezetőnek és rengeteg gyönyörű, egyáltalán nem hétköznapi nőnek.

Egyszer egy kedves ismerősöm azt mondta nekem, hogy az ékszereim mesélnek. Így érzem én is. Különösen a gyöngyös ékszereimre igaz ez, szinte kibomlik belőlük egy-egy történet, ahogy a kezeim között a kuszaságból eljutnak a harmóniáig. A történet többnyire szavak nélküli, csak érzések és hangulatok szövevénye. Ezért is szeretem annyira ezeket a montázsokat elkészíteni hozzájuk. Hagyom, hogy meséljenek a képek!

gyöngyszerelem első látásra

beadlove kollekció

Ami első pillantásra kuszának tűnik, arról alaposabb ránézésre kiderül, hogy csodálatos harmónia, amelyben különböző textúrájú ásványok és gyöngyök fonódnak egymásba.  Aki viseli őket, azt kockáztatja, hogy ezentúl nem a szemébe, hanem a nyakára néz az, akivel beszél.

Válaszd a színtípusodhoz illő színben egy kattintással!

lásd egyben a színeidet

paletta kollekció

Legutóbbi kollekciómban a 12 színtípus színeit „szőttem” ékszerbe. Ez lett a CZOLORI PALETTA ékszerkollekció, amelyet a színtanácsadásokon is használok a színkendős teszt mellett. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy a szín nagyon absztrakt jelenség, a jó színmemória pedig ritka. Ha viszont a színeket együtt, egy valódi tárgyban látod, nyomban érzések, emlékképek, asszociációk, élmények kapcsolódnak hozzájuk, így sokkal könnyebb megtanulni, felismerni az egyes színvilágokat. 

Az alábbi vetítésben párokban mutatom a CZOLORI PALETTA ékszereket, így megfigyelheted, mi a különbség a rokon évszaktípusok között. 

Tudod már, melyik típusba tartozol? Felismered a téged éltető színeket, vagy még bizonyatalan vagy? Vagy a legtöbb nőhöz hasonlóan inkább csak megerősítésre vágysz?

Jelentkezz be színtanácsadásra!  Vagy válassz ékszert a színtípusodhoz illő színben egy kattintással!

a fény játékszerei

GEOM kollekció

A fonáltexturák találkozása régóta foglalkoztatott, és próbáltam nagyobb felületen is megmutatni, milyen izgalmas és gyönyörű, ahogy a fény különbözőképpen verődik vissza róluk. Ebből született a geometrikus ékszerkollekció, vagyis a fény játékszerei. A formák ősiek, hiszen eszünkbe juthat akár az egyiptomi ékszerek világa is, a hatás ugyanakkor mégis futurisztikus. A GEOM ékszerek elsősorban minimalista stílusú outfihez illenek.

Válaszd a színtípusodhoz illő színben egy kattintással!

nagyvárosi csavargásokhoz

Twisted kollekció

Fonálgubók, selyemzsinórok és olyakor nyers kötelek rafinált tekervényei alkotják az ellenállhatatlanul vidám és színes TWISTED kollekciót. Ha úgy szeretnéd a maximumot kihozni a megjelenésedből, hogy reggelente nem bíbelődsz sokat az öltözködéssel, nyugodtan támaszkodj a TWISTED-re.  A legegyszerűbb összeállítást is feldobja, és szó szerint felejthetetlen leszel benne. 

Válaszd a színtípusodhoz illő színben! Kattints a képre!

virágékszerek

floralia kollekció

Csak akkor, ha menthetetlenül romantikus vagy, de akkor ezerrel. Ez a virágcsokor sosem hervad el, és a legszebb virága te magad lehetsz. Egy csepp hozzá a kedvenc virágillatú parfümödből, és a csokor életre kel. Az ékszerekhez sokféle fonalat és különböző ásványokat, gyöngyöket és Swaroswki köveket használok. 

Válaszd a színtípusodhoz illő színben! Kattints a képre!

pillekönnyű és végtelen

möbius fülbevalók

Pillekönnyű fonalas fülbevalók, amelyek, akár a híres Möbius-szalag, önmagukba tekerednek vissza. Hogy a végtelenséget szimbolizálják- e, vagy a megbonthatatlan csomókat, nos, mindkettő igaz lehet, szabad az asszociáció. Én azt szeretem bennük, hogy egyszerre látom mindkét oldalukat, azt is, ami fényben fürdik, és azt is, ami árnyékban van. 

Válaszd a színtípusodhoz illő színben! Kattints a képre!

jó adni, jó kapni

Ajándékkártyák

Zavarba ejt a bőség, ezért nehézen tudsz választani az ékszerek közül?  Szeretnél CZOLORI ékszert ajándékozni egy barátnődnek, rokonodnak, kollégádnak vagy saját maganak? 

Válassz ajándékutalványt!  A CZOLORI webshopban 5, 10, 20 és 50 ezer Ft összegűt, „címletűt” is találsz.

Az ajándékkártyákat felhasználhatod bármely CZOLORI ékszer vagy MARIIKO kötött sapka, sál vásárlására, továbbá beválthatod őket bármely általam nyújtott szolgáltatásra,  – úgy mint szín- és stílustanácsadás, shopping flow, azaz közös vásárlás, ÉN-ékszerkészítő workshop – a vásárlástól számított fél éven belül.

találkozzunk személyesen

A Czok ildi stúdió

Ékszeremet felpróbálhatod az új CZOK ILDI STÚDIÓBAN, a Mester utcában, három perc sétára a Körúttól.

Itt zajlanak a színtanácsadások és a workshopok is, és itt válogathatsz az édesanyámmal közösen tervezett, kézzel kötött MARIIKO sapkák között is.

Ha egyéni színösszeállítáásban szeretnél ékszert rendelni tőlem, azt is itt tudjuk egyeztetni.

Szeretettel várlak!